péntek , 7 február 2025
Kezdőlap Gazdaság HOPP: műszaki középiskolák eszközfejlesztését támogatta a Hankook
Gazdaság

HOPP: műszaki középiskolák eszközfejlesztését támogatta a Hankook

215
hopp hankook

A Hankook 2012-ben hívta életre átfogó társadalmi felelősségvállalási (CSR) programsorozatát, a „Hankook Értékteremtő Programot”, amely három pillérre épül: környezeti-társadalmi ügyek, egészség és oktatás, mobilitás. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat felelős társadalmi szereplőként segítséget nyújtson mindnyájunkat érintő környezeti és társadalmi problémákban.

Az oktatás fejlesztése és támogatása érdekében 2017-ben startolt el a Hankook Oktatási Pályázati Program, röviden a HOPP.

A Hankook 2023 második felében két műszaki középiskola eszközfejlesztésének támogatását indította el a program keretében. A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum 3 000 000 forintos, míg a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola 2 500 000 forintos támogatásban részesült.

„A Hankook pályázatának köszönhetően iskolánk jelentős mértékű eszközfejlesztést tudott megvalósítani. A beszerzések során két területre fókuszáltunk. Egyrészt kiemelt figyelmet kapott tanulóink szakmai ismereteinek elmélyítése, másrészt ügyeltünk arra, hogy képzéseink minden szegmensében hasznosításra kerüljenek a beszerzett eszközök, melyek közvetlenül és közvetett módon is támogatják a hozzánk járó diákok tanulmányait. Nagyon hálásak vagyunk a vállalatnak, hiszen ezeket az eszközöket saját erőforrásainkból hosszú évek alatt tudnánk csak beszerezni”- mondta Zemankó Zoltán a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola igazgatói feldatokat ellátó általános igazgatóhelyettese.

A Hankooktól kapott anyagi támogatás nagy segítséget jelent. Sikerült beszereznünk egy analóg elektronika készletet, amely a gépészet ágazat és elektronika és elektrotechnika ágazatban a villamos alapismeretek tantárgy gyakorlati jellegű feladatok megoldásában és gyakorlásában jelent nagy segítséget. Emellett az elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatásban elsősorban az analóg áramkörök megismerésében jelent könnyebbséget. Az optoelektronika kiegészítő készlet és a műveleti erősítő kiegészítő készlet az elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatásban szereplő tantárgyak elsajátításában segítség a tanulóink számára. A pneumatikus elemek csomag a gépészet ágazat és elektronika és elektrotechnika ágazatban a szakirányú oktatást segíti elő. Ezek az eszközök nagyban hozzájárultak, hogy az oktatási eszközeink frissüljenek és a jelenkor technológiáinak megfeleljenek” – ismertette a támogatás részleteit, Müller Attila, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum általános és szakmai igazgatóhelyettese.

„A Hankook számára az oktatás ügye kiemelten fontos, ezért nagyon örülünk, hogy HOPP programunk segítségével hozzájárulhatunk a dunaújvárosi diákok korszerű képzéséhez. Bízunk benne, hogy ezekkel az eszközökkel megkönnyítjük a tanulás és a tanítás folyamatát is” – mondta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.

Az eszközfejlesztés eredményeként mind a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum, mind a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola modernebb környezetet és magasabb színvonalú oktatást biztosíthat a jövőben a diákoknak, ezzel támogatva a fiatalok szakmai fejlődését.


Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

A vendégmunkások tényleg elveszik a magyarok munkahelyeit?

Nem, éppen ellenkezőleg: a piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégmunkások alkalmazásával...

Új korszak kezdődik az energiahatékonyságban

A Magyar Közlönyben 2024. december 23. napján megjelent klímagázokról szóló 2024. évi...

Drágulás és növekvő kereslet a használt autók piacán

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint az...

Egyedülálló műszaki bemutató- és gyakorlólabort adományozott a Széchenyi István Egyetemnek a Haberkorn Kft.

A hallgatók gyakorlati oktatását szolgálja az a nagyértékű, modern eszközpark, amit a...