Kezdetben többnyire ígéretesen indulnak a kapcsolatok, a felek vágynak egymás társaságára, érintésére, szeretnének minél több időt együtt tölteni, interakcióban lenni.
Az ilyenkor mindent elborító rózsaszín mámor időnként megtréfál bennünket, és a köd feloszlásával egyre inkább szembesülünk a bonyolult képpel, amit eddig elfedtek a saját illúzióink.
A romantika és a szenvedély kéz a kézben járnak
Valójában erős vágyat is érzünk a személy iránt, aki romantikus érzelmeket ébresztett bennünk. Sajnos a kezdeti udvarlási szakaszt bizonyos esetekben megalázó viselkedés váltja fel a lángolás elcsitulását követően. Az OnlinePszichológus szolgáltatásának keretében online pszichológussal tartott konzultáción keresztül akár otthonról is segítséget kaphatunk ahhoz, hogy a problémát beazonosítsuk, és a maga valójában, tisztán lássuk az éppen zajló folyamatokat.
Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a filmekből áradó, sokszor már a párkapcsolati erőszak kategóriájába tartozó dinamikát mutató “szerelmeket” ne azonosítsuk a való életben megélt kapcsolatokkal, és főleg ezek miatt ne éljünk abban a hitben, hogy éppen ez az IGAZI szerelem, amelyre egész életünkben áhítoztunk.
A norma meghatározása nem is olyan egyszerű
Mivel az egyén elképzeléseit rengeteg minden befolyásolja, ezért nehéz szigorúan kijelölni azokat a határokat, amelyeken átlépve már az erőszak kategóriájába esnek a történések. Nemcsak a már említett kulturális hatások jelentősek, hanem a társadalmunkra jellemző normák, sőt, még a saját egyéni tapasztalataink is meghatározóak lesznek ebből a szempontból, azaz hatnak arra, hogy mi az, amit elfogadhatónak tartunk, és mi az, amit nem.
Ezek következtében előfordul, hogy amikor már igencsak komolyra fordultak a dolgok, az áldozat mégsem képes felismerni azt, hogy bántalmazásnak van kitéve. Elképesztően hangzik? Gondoljunk csak arra, ha valaki olyan családban nőtt fel, ahol a szülők kiabáltak egymással, vagy leszólták egymást, annak egészen mást fog jelenteni ugyanezt megtapasztalni a párkapcsolatában, mint annak, aki egyenrangúbb családi mintákat sajátított el gyermekként.
Mi minden számíthat fizikai erőszaknak?
Annak ellenére, hogy legtöbbünknek a testi fenyítés ugrik be az erőszak hallatán, egyáltalán nem csak akkor lehetünk bántalmazva, amikor fizikailag valamilyen konkrét negatív behatás ér bennünket. A fizikai bántalmazáshoz tartozik az is, amikor korlátoznak bennünket a szabadságunkban, vagy alapvető fizikai szükségleteink kielégítésétől zárnak el bennünket.
Lényeges megemlíteni a szexuális erőszakot is, amely megint szélesebb skálát jelent, mint amire elsőre gondolnánk. Ide soroljuk például azt, ha lehetetlenné teszik, hogy védekezzünk a gyermekáldás ellen, vagy éppen abortuszra kényszerítenek bennünket.
De az akarat ellenére kikényszerített aktus, a testi vagy lelki kínok okozása is ide tartozik, s még a társadalmi és a gazdasági erőszakot nem is részleteztük. Bizonytalanság esetén forduljunk bátran szakemberhez!
Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!