Ahogy beköszönt a jó idő, egyre hosszabb ideig hagyjuk nyitva az ablakokat és ajtókat, hogy a kellemes meleg levegő és a napsugarak minél inkább átjárják a lakást. Ez az idilli állapot azonban hamar köddé válik, amikor észrevesszük, hogy egyre több légy, szúnyog, illetve mezei poloska jelenik meg.
A legtöbben többnyire ilyenkor döntünk úgy, hogy beruházunk egy szúnyogháló ajtóra, amely az egyik legegyszerűbben kezelhető szúnyogháló típus, mivel nyitása és csukása azonos az ajtóknál megszokottakkal. Rugós zsanérok segítségével mozog, a zárva tartásáról pedig egy mágneszár gondoskodik.
De nem mehetünk el szó nélkül a Lakberbazár szúnyogháló alkatrész kínálatában is kapható szúnyogháló ajtó csappantyú mellett sem, amelynek az egyik része az ajtófélfára, a másik pedig a szúnyogháló ajtóra megy. Mindez pedig két elemet nyom össze egy rugó segítségével, ami közrefogja az ajtófélfára szerelt acélcsapot.
Ezt az alkatrészt mi magunk is felszerelhetjük
Ennek az alkatrésznek a felszerelése egyáltalán nem bonyolult, még abban az esetben is meg tudod oldani, ha nem rendelkezel jelentősebb zárszerelő tapasztalattal.
Persze azért arra nem árt odafigyelnünk, hogy melyik típusú szúnyogháló ajtó csappantyút is vásároljuk meg, mivel mind a fából, mind pedig a műanyagból készült nyílászáró esetében más a felépítés. A legegyszerűbb úgy választani, ha figyelembe vesszük az adott szúnyogháló ajtó szárnyprofilját, alakját és keresztmetszeti méretét.
Amennyiben ezek a dolgok számunkra kínainak hangzanak, vagy nem érezzük magunkat kellően biztosnak a dolgunkban, akkor mindenképpen érdemes lehet egy zárszerelő szakember segítségét kérnünk. Ő majd ellát a tanácsokkal, vagy ha szükséges, akkor pár perc alatt el is végzi a telepítést.
A karbantartására nem árt odafigyelnünk
A fentebb leírtak alapján nem kérdés, hogy a szúnyogháló ajtó csappantyú egy olyan befektetés, ami sokszorosan megtérül. Ahhoz viszont, hogy hosszú ideig élvezhessük az előnyeit, kiemelt figyelmet kell fordítanunk arra, hogy időnként megolajozzuk.
Ennek eredményeképpen ugyanis biztosan nem fog majd szorulni, továbbá a korrózió jelentette problémák is elkerülhetővé válnak.
A szúnyogháló ajtó nem minden esetben telepíthető
A nyíló szúnyogháló ajtónak megvan az a hátulütője, hogy a franciaerkélyek ajtajaira nem szerelhető fel. Arról nem is beszélve, hogy a szabvány méretű, például emeleti erkélyajtókra szerelve nem túl praktikus, mert az ajtó nyílósugara nagy helyet igényel.
Ebben az esetben köztes megoldásként szóba jöhetnek az öntapadó szúnyoghálók is, amelyek ugyan kevésbé hatásosak, mint a nyíló szúnyogháló ajtók, de áthidalható velük az az időszak, amíg nem találunk egy állandó opciót a szúnyogok ellen az ajtóra.
Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!