kedd , 5 december 2023
Kezdőlap Szabadidő Kenya Grace – Only In My Mind
Szabadidő

Kenya Grace – Only In My Mind

87
Kenya Grace Only in my mind zene

Kenya Grace neve már mindenkinek „ismerős” – a viral listák újdonsült hercegnője nem áll meg, itt az „Only In My Mind”

Kenya Grace körül alig egy hónapja fenekestül felfordult a világ, hiszen szeptember 1-jén megjelent „Stangers” című dala, amelyre brutális mennyiségű hallgató figyelme szegeződött: máig több mint 140 millió streamet tudhat magáénak, úgy, hogy még a dömping időszaka bőven tart.

A bombasikerként könyvelhető track már több mint 1 milliárd UGC (felhasználók által készített) videó megtekintésnél jár TikTokon és Instagramon egyaránt, a hivatalos hangoldal pedig 2 milliárd megtekintés felett. A brit énekesnőnek úgy fest, célja, hogy a drum ’n’ bass vezérelt elektronikus/electro-pop műfajt bizonyos formában felvirágoztassa, és ehhez nemcsak bensőséges, ASMR-hangja adott, hanem természet adta dalszerzői tehetsége is.

Grace előző felvételével debütált a Warner Records dance-elektronikus zenei labelénél, a Major Recordings-nál, és alig egy hónap elteltével már a második single-jét mutatja be. Az új „Only In My Mind”-ban megjelenik a producer mágnesszerűen vonzó hangja, a zenei alap pedig igazi mérlegként funkcionál a titkos, underground bulik hangulata és a populárisabb dallamok között.

Forrás: Magneoton Music Group


Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Neumann 120 kiállítás a Deák17 Galériában

A Deák17 Galériában mutatja be a Neumann Társaság a jelenkor kérdéseivel foglalkozó...

Az Amadeus bemutatója a Pesti Színházban

Ifj. Vidnyánszky Attila és Ötvös András főszereplésével mutatják be a Pesti színház...

Filip, világháborús lengyel film november végétől a mozikban

A Filip című lengyel világháborús film bemutatásával a Pannónia Entertainment az őszt...

Kihirdették a Margitszigeti Szabadtéri Színház 2024. évadát

A Margitszigeti Szabadtéri Színház meghirdette több kiemelt programját a jövő évi, 2024-es...