hétfő , 14 október 2024
Kezdőlap Szabadidő Az Amadeus bemutatója a Pesti Színházban
Szabadidő

Az Amadeus bemutatója a Pesti Színházban

345
az amadeus pesti színház bemutató

Ifj. Vidnyánszky Attila és Ötvös András főszereplésével mutatják be a Pesti színház Az Amadeus című új előadását.

„Mozartért érdemes volt az evolúciónak megtörténnie”

„A tragédia nyilvánvalóan nem a Jó és a Rossz konfliktusában rejlik, hanem a Jó két eltérő típusának ütközésében…” – vallotta Peter Shaffer, akinek Amadeus című világhírű drámájában a művészeti hagyományokat tisztelő, sikeres alkotó kerül szembe az újító zsenivel. Salieri számára pedig rövidesen a fiatal Mozart puszta léte is provokációvá válik. Az Amadeust Hegedűs D. Géza rendezésében 2023. november 25-én mutatják be a Pesti Színházban. A főbb szerepekben Ötvös András, ifj. Vidnyánszky Attila, Szilágyi Csenge és Wunderlich József lép színpadra.

Peter Shaffer 1979-ben írta meg a történelmi tényeket is felhasználó, de alapvetően fikcióra épülő drámáját, amely szellemesen beszél tehetségről, sikerről, a zsenikben is ott rejlő tökéletlenségekről. Shaffer írói erénye a jól felépített cselekmény, a gondosan megszerkesztett drámai konfliktus, és az ebben kibontakozó jellemek megrajzolása. A darabot először Londonban a Nemzeti Színházban, majd egy évvel később a Broadway-n is bemutatták, megkapta a Tony Díjat, az Evening Standard drámadíját és a londoni színikritikusok díját is. 1984-ben a dráma alapján készült Miloš Forman rendezte filmet nyolc Oscar-díjjal jutalmazták.

A történet szerint Antonio Salieri II. József császár udvarának ünnepelt komponistája, kiváló muzsikus, aki megszállottan hisz abban, hogy ő Isten kegyeltje, fenséges dallamaiból a Teremtő hangja szól… Egészen addig, míg meg nem jelenik Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart, egy pimasz, szabadszájú, öntelt, fiatal zseni, aki mellett ő csak ügyes mesterembernek érezheti magát, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy a városban ő az egyetlen, aki ezt a páratlan tehetséget igazán értékelni tudja. És Salieri bosszút esküszik. A középszerűség szívóssága igyekszik legyűrni a gyanútlan, nagyvonalú és törékeny zsenialitást.

az amadeus pesti színház

A Pesti Színházban az előadást Hegedűs D. Géza állítja színpadra.

„Minden kor leképezi a maga ízlésvilágát, kialakít egyfajta konvenciót, közmegegyezéses esztétikai nyelvet. S olykor születnek kivételes alkotók, akik zsenialitásukkal túllépnek ezen a kifejezési módon. Újító ambícióval, gondolatokkal lépnek a nagyvilág elé, képesek megváltoztatni a közönség fantáziáját. Az ő megjelenésük gyakran botrány, konfliktushelyzet, határvonal. Lényegében leváltják az előző nemzedéket. Ezt harc nélkül nem lehet tudomásul venni. Ez a dráma ebben az előadásban is.”

Az előadásban Mozartot ifj. Vidnyánszky Attila alakítja.

„Mozartról mindenkinek van valami a fejében. Nehéz feladat ezt valahogy kimosni magamból, lemosni a figuráról. Az alapoktól kell indulni, mint mindig. Szörnyű milyen esetlennek érzi magát a színész… Minden új szerep előtt egyre kisebbnek és butábbnak érzem magam. Géza Tanár Úr rendezőként is végtelenül türelmes és szerencsém van a partnerekkel is. A legnagyobb segítség, hogy Ötvös Andrással próbálhatok, hálás vagyok ezért. A darab konfliktusa örök: Mozart a munka, a magánélet, a hatalom klasszikus Bermuda-háromszöge fölött lebeg. Nekem inkább a művészemberről, mint két kolléga harcáról szól a darab. Arról, hogy alapvetően ma mit jelent művésznek, színésznek lenni?” – meséli.

A Salierit alakító Ötvös András szerint, az Amdeus egyszerre mély, archetipikus történet, s közben egy izgalmas kettősügynök sztori is. Ha pedig karaktere olvasta volna Pál levelét a rómaiakhoz – „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – minden könnyebb lenne számára.

„Az egyik legnehezebben feldolgozható élmény az ember életében az elutasítás. Salieri úgy érzi, ő a kiválasztott, egész létezését a zenére teszi fel. Balszerencséjére azonban születik mellé egy zseni. Mozart erős lénye, humora hatással van rá, magánemberként felszabadítóan hat rá. Tehát nem a konkrét személlyel van baja, hanem azzal az értékkel, amit hordoz. Arra irigy. Salieri kiváló stratéga, szinte egy kettősügynököt lát a néző.”

A szereplők varázslatos, rokokó korszakot idéző jelmezeit Pintér Anina tervezte. Az előadás látványvilágáért és díszletéért Pater Sparrow felel, a koreográfus Bodor Johanna. Az Amadeust az egész évadban láthatja a közönség a Pesti Színházban. A november 25-i bemutatót követően idén november 26-án, december 5-én, 9-én, 10-én, 12-én és 20-án lesz műsoron.

A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

További információ: https://www.vigszinhaz.hu/Amadeus

az amadeus pesti színház bemutatója vígszínház

Forrás: Vígszínház


Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Őszköszöntés a konyhában: így lehet minden korábbinál egyszerűbb a főzés

Szilvás lepény, francia rakott cukkini, kelbimbó ázsiai módra – az őszi slágerzöldségek...

Ízorgia és új stílus a Candytől a Casa Pomo D’oróban

Gianni Annonival közös Pasta Workshopon indította el a Candy Hoover Hungary Kft....

Vecsei H. Miklós és a Qjúb az Őszi Margó fesztiválon mutatja be új kislemezét

A Music Hungary-díjas QJÚB csapata az idei évben Radnóti Miklós életművéből készít...

Október 10-én és 11-én a Hodworks új előadását láthatjuk a Trafóban — ez a „Shared Values”

A 2024. májusi, bécsi (WUK) ősbemutató után most a Trafó Kortárs Művészetek...