szerda , 8 május 2024
Kezdőlap Jármű BYD ETP 3: ezt tudja a kínai gyártó elektromos furgonja
Jármű

BYD ETP 3: ezt tudja a kínai gyártó elektromos furgonja

180
byd etp 3 elektromos-furgon schiller autó

A tavalyi évben sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy Magyarországon is megjelent a prominens kínai gyártó, a BYD. Az Európában forgalmazott öt személyautón túl pedig azoknak sem kellett hoppon maradniuk, akiket az elektromos furgonok érdekeltek: a BYD ETP 3 remekül alkalmas a városban történő kiszállításra, illetve munkavégzésre. Mit érdemes tudni róla?

A BYD több, mint egy autógyártó

Mielőtt bemutatnánk a már itthon is kapható furgont, néhány sor erejéig érdemes kitérni a BYD-re is. Ugyanis a hatalmas kínai cég nem kevesebbet tűzött ki célul, minthogy egy teljes elektromos ökoszisztémát lefedjen saját fejlesztésű és gyártású termékekkel. Ehhez természetesen rengeteg erőforrásra van szükség, de ebben nincs hiány: piaci kapitalizáció alapján a világ második legnagyobb elektromos járműveket gyártó vállalata.

A BYD mintegy negyven országban van jelen leányvállalattal, emellett háromszázezer munkavállalót foglalkoztat. Ezek jelentős része mérnök, amely óriási innovatív potenciált hordoz magában, nem csoda, hogy rengeteg saját szabadalmat használnak.

És mire? A lista megdöbbentő: gyártanak elektromos akkumulátoroktól kezdve elektromos vonatokon és heavy-duty munkaeszközökön át mindent. (Akkumulátorban pedig nemcsak a világ egyik legnagyobb gyártói, hanem technológiai éllovasok is az innovatív Blade cellával.) Van a kínálatban többek között napelem, tárolórendszer, IoT eszközök, chipek… Ami nagyon érdekes még, hogy az EV-gyártók között egyedülálló módon lényegében mindent házon belül terveznek meg és gyártanak a chipektől kezdve a motorig és az akkuig. (Csupán pár alkatrészt nem, például a gumikat.) Ez persze azt jelenti, hogy a BYD mérnökeinek egyedülálló lehetőség van a kezükben arra, hogy teljesen összhangban lévő és végletekig finomhangolt járműveket hozzanak létre, többek között tehergépkocsikat is.

Miért egyre több az elektromos furgon?

Az utakon egyre több elektromos furgont látni. És bár a beszerzési áruk még jóval magasabb, mint belső égésű társaiké, sok előnyt is nyújtanak:

  • A felhasznált áram jóval olcsóbb, mint az üzemanyagfogyasztás, így sokat lehet spórolni vele hosszú távon.
  • A karbantartási költségek is jóval alacsonyabbak a kevesebb alkatrész miatt.
  • Számos furgont flottaként működtetnek nagyobb cégek – és az elektromos átállás sok nagyobb vállalat fenntarthatósági stratégiájában benne van, arról nem is beszélve, hogy a légszennyezést is csökkentik ezzel.
  • Mindez a potenciális megrendelők felé is pluszpont, amely segíthet az ügyfélszerzésben.
  • A városi fuvarokra általában bőven elegendő a személyautókénál általában még némileg kisebb hatótáv, este pedig gond nélkül fel lehet tölteni őket.

byd etp3 elektromos-furgon

A BYD ETP 3: egy remek választás

És ezzel el is értünk odáig, mit is tud a BYD ETP 3. Kezdjük a számokkal, a tömeggel kezdve:

  • Saját tömeg: 1640 kg
  • Össztömeg: 2420 kg
  • Hasznos teherbírás: 780 kg

A furgon hossza 4,460 méter, a szélessége 1,720 méter, magassága 1,875 m, mindehhez pedig 2,725 méteres tengelytáv társul. A rakodótér térfogata pedig 3,5 m³, ami a legtöbb szóba jöhető feladatra tökéletesen alkalmassá teszi.

A 44,9 kWh kapacitású akkumulátorhoz 275 km-es városi, illetve 233 km-es kombinált hatótáv dukál, ami bőven megfelel a legtöbb kiszállítás vagy egyéb munkafeladat során felmerülő igénynek. És bár alapvetően városi használatra tervezték, az elektromotorral gond nélkül elérhető a 100 km/óra, így közúton is megállja a helyét. Összességében remek választás azok számára, akik nagyrészt egy településen vagy annak vonzáskörzetében végzik a tevékenységüket.

Immár a Schiller Autó Család Zrt-től is beszerezhető!

A Schiller Autó Család Zrt. január 11-én jelentette be, hogy szerződést kötött a BYD-vel. Ennek megfelelően február 1-jén nyílt szalonjuk a Váci utca 119/C. szám alatt, természetesen kiegészítve BYD márkaszerviz szolgáltatással is, hogy az esetlegesen felmerülő javításokat mihamarabb profi módon el lehessen intézni. Bár az elektromos autók sokkal kevésbé igénylik a szervizt.


Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Másfélszeresére növelte európai eladásait a Lexus az első negyedévben

Az évről évre szárnyaló értékesítési adatokat és drámai növekedést produkáló Lexus 2024...

Exkluzív interjú a MINI vezető formatervezőjével az új MINI Aceman világpremierje kapcsán

„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új...

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa...

Mesterséges intelligenciára alapulhat a következő generációs ügyfélszolgálat

A Toyota Németországban már több, mint 1 éve teszteli az ügyfeleknek nyújtott...