hétfő , 4 december 2023
Kezdőlap Gazdaság Óriási e-töltő megrendelést kapott a Siemens
Gazdaság

Óriási e-töltő megrendelést kapott a Siemens

136
Siemens e-töltő beruházás Törökország

200 gyorstöltőt telepítenek Törökországban

Története egyik legnagyobb e-töltési infrastruktúra projektjét nyerte el a Siemens. A 200 egyenáramú (DC) e-töltő telepítéséből és digitális szolgáltatásokból álló megbízást egy iparvállalat, az Astor Enerji adta. A cég Törökországban 200 kilométerenként tervez e-töltőket felállítani az autópályák mentén és számos bevásárlóközpontban, ahol azt várják, hogy az ország elektromos járműveinek száma 10 éven belül eléri a 2,5 milliót.

A nagyteljesítményű, SICHARGE D típusú, akár 15-25 perc alatt is kész gyorstöltők mellett, azok vezérlő és felügyeleti konfigurációs back-end szoftverét is a Siemens szállítja a projekthez. Ez a szoftver lehetővé teszi a telepített e-töltők felhőalapú kommunikációját, valamint távoli elérését, így a menedzsment-rendszeren keresztül felügyelhetőek például a fizetési- és tagsági funkciók, illetve az árszabás. Ennek köszönhetően az esetleges hibák túlnyomó többsége is online, távdiagnosztika segítségével észlelhető, illetve feloldható, csökkentve ezzel a szervizköltségeket és a kiesett üzemidőt.

A tervek szerint legalább 150 töltő az év végére üzemelni fog, a fennmaradókat pedig 2024 februárjáig szállítják le.

A Siemens SICHARGE D nagyteljesítményű töltőjét nem csak technológiája miatt ismerték el: az év elején 56 ország 11 ezer jelentkezője közül a megkapta a rangos formatervezői díjat, az iF Design Award 2023-at.

Siemens SICHARGE D Ankara


Elkalauzoljuk a hírek világában! További friss híreket talál a Kalauz.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Megújult és kibővült a KSH Ingatlanadattára

A KSH Ingatlanadattár új lekérdezőfelületen lehetőség nyílik a 2015 és 2022 közötti...

A kényelem lehet a betétdíjas rendszer sikerének a kulcsa

2024. január 1-től minden üveg, fém és műanyag palackos, egyutas italtermék értékesítésekor...

Az Év Legvonzóbb Munkahelyei

Felértékelődtek a humán szempontok a munkavállalói preferenciák között. A PwC Magyarország hetedik...

Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet

A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak...